Mindjárt itt a tanév vége, ami egyben azt is jelenti, hogy elérkeztünk a vakációs visszaszámláláshoz. Bele tudunk gondolni, vajon mennyire várhatják már a gyerekek a szünetet, hiszen
- alapvetően elfáradnak már a tanév végére, és idén hosszabb is a tanév, tovább kell kitartani.
- ahogyan az időjárásban, úgy a gyerekeken is tapasztalhatunk viharokat kívül-belül.
- sok helyen az utolsó napokban nincs már tanítás, de vannak más tematikájú iskolás napok, amik akár hangosabbak, megterhelőbbek is lehetnek.
Még azonban kell egy kis kitartás ahhoz, hogy elérjük a nyári szünetet. Fontos azonban észben tartani, hogy minden gyereknek mást jelenthet a nyári szünet – például valaki alig várhatja a kedvenc nyári táborait, valaki pedig magányosságot élhet meg ebben az időben.
Érdemes tehát feltenni a kérdést szülőként: mitől lenne jó neked ez a nyári szünet? Gondolkodjunk azon, mit tudunk tenni szülőként, hogy ezek megvalósulhassanak.
Ezeknek a nyári terveknek, ötleteknek az elképzelése erőt adhat az utolsó dolgozatokhoz, felelésekhez, sulis napokhoz.
Szülőként is fontos, hogy felkészüljünk lélekben a megváltozott ritmusra: mi fog pontosan megváltozni, és hogyan érinti majd a mindennapjainkat.
Hamarosan jelentkezünk majd tippekkel, hogyan lehet szülőként tervezni a nyári szünetet gyerekkel, akár munka mellett. Addig is jó visszaszámlálást!