Vannak olyan szakmák, melyeknek a képviselői különösen veszélyeztetettek lehetnek, közéjük tartoznak a pedagógusok is. Az alapítványunk által működtetett nonprofit programunk, a Sulinyugi egyik kiemelt célja, hogy a gyerekek mellett a tanárokat is felkészítsük a stressz kezelésére, a kiégés megelőzésére. Napi tapasztalatunk, hogy egyre több pedagógus sodródik a kiégés felé, és minden eddiginél nagyobb szükség van a mentális egészség megerősítését célzó programokra.
Ezért döntöttünk úgy, hogy a munkahelyi és iskolai tapasztalatainkat ötvözve elindítjuk a Lélekturbó programot.
A Lélekturbóval gyorsan és hatékonyan teszünk a kiégés megelőzéséért és kezeléséért. A pedagógusoknak szóló tréning során a résztvevők a saját helyzetükre szabott eszköztárat kapnak, és konkrét lépésekből álló akciótervet dolgozunk ki közösen.
A tréning célja: megelőzni és kezelni a kiégést, támogatni a munkatársi kapcsolódást.
- A tréninget zárt formában, egy-egy iskolai közösség számára tartjuk.
- A gyerekekre legnagyobb hatással bíró személyeket szeretnénk elérni. A résztvevők elsősorban osztályfőnökök lesznek. Ha ők rendben vannak, akkor a gyerekek, az osztály, a közösség is rendben van.
- A kiégésmegelőzés kapcsán felhívjuk a figyelmet a közösségek erejére is. Ez olyan megtartó erő az egyének számára, ami egyrészt erőforrásként szolgál, másrészt a legjobb jelzőrendszer.
- A tanároknak szóló tréning nemcsak a kiégés megelőzésére és a kiégés folyamatának ismereteire fókuszál, hanem a kiégés kezelésére is. A 8 alkalom során az ismeretek átadásán túl az egyéni beavatkozási pontokra és lehetőségekre is felhívjuk a figyelmet, valamint egyéni lépések megfogalmazására is teret kínálunk.
A tanári tréning a résztvevők számára díjtalan. A képzés megvalósítását cégek, szervezetek felajánlásaiból, az általuk vásárolt támogatói jegyek árából biztosítjuk.
A 8 x 0,5 napos tréning programja:
1. alkalom: a kiégés folyamata, a modell megismerése; egyéni érintettség felmérése, ez alapján változtatási terv összeállítása; a csoport mint erőforrás
2. alkalom: a nyugalom megteremtésének eszközei, egyéni stresszkezelési megoldások, a tünetek csökkentése, kezelése; energia a továbblépéshez
3. alkalom: kiégést megelőző szokások, szokásváltoztatás
4. alkalom: a teljesítmény és a kiégés összefüggései; mindennapi sikereink
5. alkalom: kapcsolataink - együttműködés és konfliktuskezelés
6. alkalom: kapcsolataink – kiégést megelőző kommunikáció, énképviselet
7. alkalom: reális felelősségvállalás
8. alkalom: értékek és értékelés; az akciótervezés utáni lépések; a változási folyamat fenntarthatóságának kérdései egyéni és csoport szinten
Az első csoport jelenleg az Eötvös Gimnázium osztályfőnökeiből szerveződik, és várhatóan 2022. novemberében indul. A programra jelentkező iskolai közösségek számára folyamatosan indítunk további csoportokat a cégek, szervezetek által vásárolt támogatói jegyekből befolyó összeg függvényében.
Jelentkezés folyamatosan!
Tervezett tréning napok (csütörtök délután 12:30-16:00 között): 2022. november 17., december 1., 2023. január 12., január 26., február 2., február 16., március 9., március 23.
Photo by Kelly Sikkema on Unsplash