A program során mélyszegénységben élő gyerekekkel dolgoztunk a tanodák megszokott helyszínein, belépve az ő kis valóságukba, hogy játékosan, kreatívan csempésszük be a nyugalmat a mindennapjaikba. Jóleső volt látni, mennyi mindent ad az InDaHouse kezdeményezése a gyerekeknek: a felcsillanó szemek, az ismerős önkéntesek iránti öröm, és az a bizalom, amelyre mi is építhettünk, segítette, hogy átadhassuk a nyugitechnikákat. 

A foglalkozásaink megszokott része, hogy a gyerekek megoszthatják: mi okoz számukra feszültséget a mindennapokban. Mit hallunk leggyakrabban? – A matek dolgozat, a felvételi, a sportversenyek. Itt mást jelent a stressz. Ezek a gyerekek olyan környezetből jönnek, ahol nincs saját szoba és a kistesó gyakran felsír éjjel, fáradtan indul a másnap. Sokan kútról hordják a vizet vagy hiányzik apa, aki „hetel” – azaz egész hétre elmegy dolgozni –, így már egy hatéves gyerekként is az a teher nyomja a vállát, hogy füvet nyír, fát vág és állatot etet. Megrendítő volt hallani, milyen stresszhelyzetekkel küzdenek már az alsó tagozatos kisdiákok is – ugyanakkor hihetetlenül felemelő élmény volt kapcsolódni hozzájuk.

A stresszhelyzetek és a tünetek azonosítása után stresszkezelő eszköztárunk volt a porondon: előkerült a szokásos közös éneklés, a firka, a relax és a képzeletbeli lufifújás. Ezeket egészítettük ki az ő igényeikre és érdeklődésükre szabva, így zárásként fociztunk, fára másztunk, bújócskáztunk, sőt, szoborjáték közben még közösen táncoltunk is. 

Óránként újabb és újabb energikus, kíváncsi csapatokkal találkoztunk, három foglalkozásvezető három csoportszobában délelőtt és délután is. A foglalkozások alatt, a fenntarthatóság jegyében arra is figyeltünk, hogy ne csak a gyerekeknek adjuk át a nyugit, hanem az InDaHouse önkénteseinek is, akik a jövőben hétről hétre csempészhetik majd be a látott, tanult nyugitechnikákat, ötleteket, gyakorlatokat, hogy ezek - a fő üzenetekkel együtt - szemléletként és készségként élhessenek tovább a gyerekekben. 

Számos megható pillanat emlékével gazdagodtunk: amikor egy kislány a relaxáció után azt mondta, "ez gyönyörű volt" és „gyertek máskor is mesét mondani”. Egy másik trénerünk pedig a focin keresztül kapcsolódott és kapott visszajelzést egy belevaló hétéves kis focistától: „szép lövés!”. Ezek a kis sikerek, az apró mozzanatok tették igazán emlékezetessé ezt a közös utazást.

Hálásak vagyunk ezért a közös kalandért, mi is rengeteget tanultunk és kaptunk – szívvel-lélekkel voltunk jelen, és bízunk benne, hogy egy kis napsütést sikerült magunk után hagynunk.