Ebben a videóban két volt terepgyakorlatos hallgatónk, Niki és Kitti bemutat egy módszert, ami bevethető a zaklatók ellen:
Fotó: Zhivko Minkov on Unsplash
Az iskolai zaklatás, más néven bullying ismérvei közé tartozik, hogy rendszeresen, tartósan zajlik. Szántszándékkal történik, a másik bántalmazása, megalázása a cél. Az erőviszonyok nem egyenlőek, az áldozat nehezen tudja megvédeni magát.
Ebben a videóban két volt terepgyakorlatos hallgatónk, Niki és Kitti bemutat egy módszert, ami bevethető a zaklatók ellen:
Fotó: Zhivko Minkov on Unsplash
Lassan elkezdhetjük írni a táblára, hogy Ó! Mint VAKÁCIÓ!
Felnőttként erre már általában megvan a saját válaszunk, és összességében tudjuk is úgy alakítani az életünket, ahogy nekünk megfelelő. Nagyobb már a tapasztalatunk, és a döntési szabadságunk is a szerepléseinket illetően.
Talán mindannyian éltünk már át olyat, hogy izgultunk egy-egy helyzetben azon, hogy kivel fogunk beszélgetni, de talán olyat is éltünk át, hogy egy-egy közösségben valamiért nem találtuk meg a helyünket.
Sokan rohanunk a hétköznapokban, városi környezetben élünk, sok időt töltünk bent az iskolában vagy az irodában.
Az érettségi körüli időszak hírhedten stresszes. Nem csak az érettségire készülő fiatal, de szülő is érezheti ilyenkor a feszültséget, könnyen átveheti a gyerekétől.
A természet már felébredt, velünk mi a helyzet?
A tesi óra egy élmény - de milyen?
Voltál mostanában iskolaidőben osztályteremben, folyosón? Ha igen, akkor tudod miről beszélünk!
A te gyereked mitől stresszel? Összegyűjtöttük azokat a leggyakoribb stresszforrásokat, amiket a gyerekek nap mint nap átélnek az iskolai környezetben.
Nyertünk 24 órát. Itt az idei első hosszú hétvége!
„Megint beteg a gyerek… valamit rosszul csinálok? Valami nagyobb baj van? És ki marad vele itthon, és mi lesz a határidőkkel a melóban?"
Dr. Csigó Katalin Átkelések című regényét ajánljuk, meglehetősen elfogultan. Szakemberként és nem szakmabeli regényolvasóként egyaránt zsigerig ható élményt nyújt!
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Weboldalunk sütiket használ az oldal működtetése és használatának megkönnyítése érdekében.