A Sulinyugi pszichológusokból és szakmai önkéntesekből álló csapata hosszú évek óta azon dolgozik, hogy a nyugalom megérkezzen a gyerekekhez és a felnőttekhez az iskolákba.
Összesen már 19 538 gyerekhez és 3 069 pedagógushoz ért el a Sulinyugi az iskolai foglalkozásaival, amelyek során a szülők bevonásával tanítják meg a stresszkezelés alapjait, illetve a tanároknak a kiégésmegelőzés eszközeit. Az iskolai egészségfejlesztő program keretében minden korosztálynak olyan technikákat adnak a kezébe, amellyel a saját feszültségüket kezelni tudják, legyen szó az egészen kicsi, alsós gyerekektől a kamaszokon át a tanárokig. A stressz ugyanis a mindennapi életünk elkerülhetetlen része, amit az iskolakezdés során tapasztalt izgalom és bizonytalanság még inkább felerősíthet. A stressz kezelése viszont mindenki által megtanulható – ebben szeretne minél többeknek segítséget nyújtani a Sulinyugi csapata.
„Iskolapszichológusként és gyerekjogászként azért is a szívügyem ez a program, mert érzékelem, hogy a sokasodó stresszhelyzetek a gyerekeket még jobban megterhelik. Ezért fontos, hogy egész kicsi koruktól kezdve halljanak a stressz napos oldaláról is”- mondja Tóth Zsófia pszichológus, aki egyike annak a tizenegy nagykövetnek, akik idén ősszel a Sulinyugi mellett kampányolnak. A szakemberekből, önkéntesekből, szülőkből álló kis csapat az Új Nap – Új Remények kezdeményezés keretében gyűjt adományokat, hogy országszerte több iskolába juthassanak el a stresszkezelő foglalkozások.
Vas Enikő már másodszor vállalta ezt a szerepet: „A tavalyi évhez hasonlóan, idén is Sulinyugi nagykövetként kezdem a tanévet. … Hogy miért duplázok? Mert idén is legalább annyi mosolygós, nyugis arcot szeretnék látni a foglalkozásainkon, mint az elmúlt tanévben. És azért is, mert úgy érzem, tapasztalom, hogy változásra, valami pluszra van szükség az iskola falai között - talán jobban, mint valaha.”
Az Új Nap – Új Remények kezdeményezésről, a Sulinyugiról és a nagykövetekről itt tudhatsz meg többet:
https://www.jougyekert.hu/hu/koveteknek/valassz_egy_ugyet_es_tegyel_vallalast/sulinyugi_2022.html