A Lélekkel az Egészségért Alapítvány Sulinyugi pszichológus csapata az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájával partnerségben valósította meg a Nyugis Együttműködések projektet, melynek keretében komplex lelki egészségfejlesztő program zajlott a részt vevő, ukrajnai menekült gyerekeket is fogadó iskolákban, mintegy 550 tanár elérésével és 600 gyerek aktív részvételével. Felmérték a különböző stressztényezőket, stresszkezelő foglalkozásokat tartottak gyereknek és tanároknak, vezetői támogatást nyújtottak a vezetőknek. Fejlesztették az iskolán belüli együttműködést és egymás elfogadását. 

A 2023. november 28-i online szakmai konferencián a szakemberek nem csak a kutatási eredményeket ismertették, de bevált módszereket és jó példákat is megosztottak a résztvevőkkel.

Az adatok alapján a legmagasabb stresszforrás a pedagógusok számára a társadalmi és anyagi megbecsültség hiánya. Ezt követi a sok adminisztráció, az, hogy a feladatok gyakran túlcsúsznak a hivatalos munkaidőn, és hogy a munka sikere nehezen kimutatható. A tanárok saját bevallásuk szerint kevés szakmai támogatást kapnak a sajátos nevelési igényű gyerekek kezeléséhez, és gyakran eltűnnek a szünetek, a pihenésre szánt idő is. 

Az adatok ugyanakkor egyértelműen azt mutatják, hogy nagyon nagy megtartó ereje van annak, ha egy tantestület csapatként működik.

A legnyugodtabb iskolák titka: higgadt, koncentrált vezetői csapat, jó kollegális együttműködés, a belső konfliktusok hiánya vagy időben való kezelése. A legnagyobb kockázatot pedig éppen ezek hiánya jelenti a munkahelyi stressz szempontjából. Ami még a legnyugisabb iskolákat is megrengeti, az a megbecsültség hiánya.

A tanárok és a szülők közötti együttműködés, egymás munkájának elismerése olyan védőgát lehet, ami megvéd a hullámoktól, azaz a stressz egy részétől. Egyszerű, de nagyon fontos dolgok, amiket a szülők megtehetnek a tanárokért, hogy tiszteletben tartják a pihenőidejüket és minél többször kifejezik a hálájukat.

A gyerekek életében is jelen van a stressz. A mindennapi feszültségforrások (pl. rossz jegyet kapni vagy veszíteni egy játékban) mellett az Ukrajnából menekült gyerekek olyan jelentősebb stressztényezőket is említettek, mint a beilleszkedés egy új osztályközösségbe vagy a bizonytalanná váló továbbtanulás. A háborús helyzet és költözés miatt sokszor előkerül a honvágy, a barátok, családtagok hiánya. Jellemző az is, hogy a felnőttek akaratlanul is átadják saját feszültségüket a gyerekeknek.

Az iskolai közösségbe, iskolai életbe való befogadás, az inklúzió kihívásokat jelenthet az Ukrajnából érkező gyerekek esetében, de sok más tanulónak és pedagógusnak is támogatásra van szüksége ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani az iskolában. Az inkluzív iskola olyan, ahol érték a sokszínűség és az együttműködés, ahol tanulunk egymástól, és ahol akár a módszereket, tanulási környezetet is átalakítjuk annak érdekében, hogy mindenki be tudjon kapcsolódni.


 Az előadások felvételei és anyagai itt elérhetőek:

1. Lehet e nyugis a suli

Előadó: dr. Bikfalvi Réka, egészségfejlesztő szakpszichológus, a Lélekkel az Egészségért  Alapítvány (Sulinyugi) vezetője   ​ 

Téma: Hogyan jelenik meg és hogyan kezelhető a stressz az iskolákban: melyek a leggyakoribb kockázatok és védőfaktorok? Áttekintés a Nyugis Együttműködések projektben elért több mint 550 pedagógus tapasztalatai alapján.

Prezentáció

 

2. Miért hősők a tanárok ma?

Előadó: Bús Borbála, tanári tréner és coach  ​

Szuperhős tanárok, avagy milyen a tanárok egy napja? Hogyan lehet a stresszel való megküzdésben tréningeszközökkel támogatást nyújtani számukra?

Prezentáció

 

3. Nyugis gyerekek?

Előadó: Szigeti Réka, egészségfejlesztő szakpszichológus, a Sulinyugi szakmai vezetője ​ 

Téma: Mitől és mennyire stresszelnek a gyerekek az iskolában? Hogyan élik meg a helyzetüket nap mint nap az Ukrajnából menekült gyerekek? Mit tehetünk értük, mit tehetünk a közösségért? Helyzetkép a közel 600 gyerek részvételével zajló Sulinyugi foglalkozások alapján.

Prezentáció

 

4. Gyerek - körkép

Előadó: Kovács-Gál Nóra, az UNICEF Magyarország gyerekjogi munkatársa, gyógypedagógus, interkulturális szakértő - Beszélgetőtársa: Szigeti Réka   ​ 

Téma: Hogy érzik magukat a gyerekek a bőrükben? Ki az, aki más, és mihez képest? Mit jelent az integráció a gyakorlatban? Milyen gyakorlati eszközök állnak rendelkezésre?

 

5. Inklúziós elméletek és gyakorlok az iskolákban

Előadó: dr. Juhász Ágnes, pszichológus, egyetemi adjunktus  

Téma: Mit jelent az inklúzió, a befogadás az iskolákban? Milyen jó megoldások vannak arra, hogy áthidaljuk az együttműködési nehézségeket?​

Prezentáció

 

 

A rendezvény a Nyugis Együttműködések projekt része, ami az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájával partnerségben valósul meg.