Csokipuding reggelire
„Lili már két hete levert. Semmi nem érdekli, ami eddig, táncra sem akar menni, a barátnőivel órákat telefonál. Még mindig sokat sír, nem eszik rendesen és persze egy pár rossz jegy is becsúszott. Kiderült, hogy szakítottak.

A serdülőkor mindig is stresszes volt, csak ma hosszabb is: korábban kezdődik, később ér véget, és bizony mindkét fél próbálja közben megtalálni a helyét.
A tanévkezdés nem csak az első osztályba készülőknek, de a rutinos tanévkezdőknek – szülőknek és gyerekeknek egyaránt – is stresszes lehet. Összegyűjtöttünk pár gondolatot, amik segíthetnek abban, hogy jól zárjuk a nyarat és felkészüljünk az új iskolaévre.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Weboldalunk sütiket használ az oldal működtetése és használatának megkönnyítése érdekében.