Az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájával együttműködésben megvalósuló Nyugis Együttműködések projektben olyan osztályoknak tartunk stresszkezelő foglalkozásokat, ahol ukrán menekült gyermekek is tanulnak. A fenntarthatóság biztosítására a részt vevő iskolákban kiképzünk olyan trénereket, akik később is tartanak majd Sulinyugi foglalkozást a gyerekeknek.
Legutóbb az egyik iskolában egy alsós tanítóból lett Sulinyugi trénert mentoráltunk, és örömmel tapasztaltuk, milyen jól megy neki a dolog. Könnyen, energikusan vezette a foglalkozást. A gyerekek nyelvén beszélt, kapcsolódva hozzájuk, de tartva a kereteket. Megható volt látni, milyen empátiával fordult a nehezebb sorsú gyerekek, az ukrajnai menekültek, a családotthonban élők felé.
A gyerekek kedvence ezúttal is a firkálás volt. Talán azért olyan népszerű, mert ilyenkor szabad dühösnek lenni, és legálisan lehet a feszültséget elcsatornázni. A telefirkált lappal bármit csinálhatnak a gyerekek: széttéphetik, összegyűrhetik. A Sulinyugi történetében most először jutott valakinek eszébe az, hogy bevizezze a lapot, és a víztől szétfolyó alakzatot figyelje. Valahogy úgy működik ez is, mint a művészet, ami a belső feszültségek kifejeződésének eszköze is.