e-mail: langer.viola@nyugizona.hu
tel.:06755227465
A Sulinyugival iskolapszichológus hallgató koromban találkoztam: rögtön megszólított a program célkitűzése, így tudtam, itt a helyem.
A Sulinyugi programban elsőszámú feladatom a tanári tréningek és stresszkezelő osztályfoglalkozások tartása. Ezen túl „veterán” gyerektrénerként már más, betanuló önkénteseket is mentorálok. A háttérmunkában is meglelem az örömöt: nagyon szeretek részt venni az új, akár gyermekeknek, akár szülőknek szóló foglalkozások, segédanyagok kidolgozásában.
Azt gondolom, hogy pszichológusként többek között az is feladatunk, hogy konkrét, jól használható eszközöket adjunk a klienseink kezébe, akik így jobban tehetnek a saját jóllétükért. Ebben segít nekem a kognitív viselkedésterápia módszere, amit a VIKOTÉ-n tanultam gyermek és serdülő szakirányon. A Sulinyugi programban gyakran egészen meghatározott célokkal dolgozunk (pl. „Hogyan kezelhetem jobban a stresszt?”) akár a kisebbekkel, akár a nagyobbakkal. Ebben a fókuszált, változást elősegítő munkamódban segít nekem a coaching szemlélete és módszertana, melyet Németh Zita coach, munka- és szervezetszakpszichológus kifejezetten pszichológusoknak szóló, a Nemzetközi Coaching Szövetség által akkreditált képzésen tanultam. Hiszek a „közösségek gyógyító erejében”, ezért is tartom nagyon fontosnak a csoportos foglalkozásokat a lelki egészség fejlesztése érdekében. Hogy a csoportos működést mélyebben értsem és tudjam kezelni szakemberként, elindultam a pszichodráma módszerének elsajátításában. A közösség erejét szeretném a természet erejével kombinálni, így a tapasztalati tanulás/élményterápia módszerét is tapasztalom és tanulom.
Mivel nagyon szeretem a gyerekekkel, kamaszokkal való intenzív foglalkozást, így 2021 óta dolgozok iskolapszichológusként. Az intézményi pszichológusi tapasztalatom és a Sulinyugi önkéntességem kölcsönösen segítik, töltik, táplálják egymást ötletekkel és lendülettel.