A gyerekek lelkesen rajzolták meg Feszültkét, akinek az a szerepe, hogy együtt összeszedjük a stressz tüneteit. Ha már a kezükben volt a színes filctoll, alaposan ki is dekorálták! 

Több feszültségoldó technikát is kipróbáltunk. A nagy kedvenc a firkálás volt: nagyon felszabadító érzés, amikor a végén szét lehet tépni, ki lehet dobni a kukába a feszültséggel együtt. 

Veronika eleinte nagyon visszafogottan viselkedett, de nem maradt ki semmiből. A foglalkozás során ukrán nyelvű anyagokat is használtunk, hogy ő is értse, mi történik. A gyerekek maguktól is segítettek, magyaráztak, mutogattak neki, aktívan bevonták a tevékenységekbe. Megható volt látni ezt a spontán segítőkészséget. 

Az UNICEF-fel partnerségben megvalósuló „Nyugis Együttműködések“ projekt komplex programot kínál az iskolai közösségek számára a mentális egészség erősítése és az inklúzió érdekében. Ennek részeként a gyerekeknek szóló foglalkozásokon játékosan megtanítjuk a stresszkezelés alapjait és néhány hatékony technikát, miközben külön figyelmet fordítunk arra, hogy az ukrajnai gyerekek beilleszkedését támogassuk.