Imádtuk, hogy a tervezettnek megfelelően a színes csapat gyorsan egymásra hangolódott! Volt Kárpátaljáról és Ukrajna belső vidékéről, Oroszországból és Szíriából származó gyerek is a pedagógus gyerekek mellett. Volt sok szabad játék, kézműveskedés, és séta a Római-parton fagyival! És persze sok közös játék: Sulinyugis foglalkozások bent és kint is, és gyerekjóga is.
A kedvenc pillanataink:
- szívet melengető volt látni, hogy az Oroszországból menekült gyerek és az Ukrajnából menekült gyerek - legyen Kárpátaljáról vagy Ukrajna egyéb régiójából - egy csapatatot tud alkotni a magyarországi pedagógus gyerekekkel
- élvezettel néztük, hogy már a második nap úgy összeverődött a sokfelől jött gyerekcsapat, hogy a szabad játék alatt négyes ping-pong bajnokságokat szerveztek
- imádtunk önfeledten játszani velük ügyességi-mókás körjátékokat, ahol mindannyian – mi táborvezetők is – gyermeki könnyedségünkkel vehettünk részt
- kevésbé lepődtünk meg azon, hogy a Sulinyugis foglalkozás alatt a száj kapunál a közösen éneklés alatt a laza hangulatban egy mai modern slágerre esett az első választás. Utána viszont egy olyan klasszikus népdalt is elénekeltünk, amit a legtöbb iskolában megismertetnek közösen a gyerekekkel (ezért reméltük, hogy az ukrán és orosz ajkúak is megismerték már valamelyest) – de leesett az állunk, amikor a 8 éves orosz kisfiú átszellemülten és angyalian csengő hangon énekelte a többiekkel közösen a Tavaszi szelet
- megerősítő érzés volt tapasztalni, az új, Inkluzivity társasjátékunk során hogyan működnek együtt a gyerekek és adják össze a különböző erősségeiket: volt, aki az együttműködéssel kapcsolatos szólásokban volt igen erős a mutogatásnál – és igen, ez a pedagógus gyerek volt – a legidősebb ukrajnai fiú, viszont a csapat összefogásában volt az élen, még a nyelvi hátránya ellenére is.
Nagyon köszönjük az Egyboglya Alapítvány csapatának, hogy táborozási rutinjukat bevetve biztosították a táborozáshoz a szuper körülményeket!
Az AdniJógának, hogy gyerekekre szabott csoportos foglalkozásaikkal támogatták meg a gyerekek testi és lelki kiegyensúlyozottságát!
És külön köszönet Gribuk Krisztina Sulinyugi Önkéntesünknek, aki ukrán és orosz tudásával segítette, hogy minél inkább egy nyelvet beszéljenek a gyerekek.
A tábor a Nyugis Együttműködések projektünk keretében az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájával partnerségben valósult meg.