Az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájával partnerségben megvalósuló Nyugis Együttműködések projekt keretében a részt vevő iskolákban megvizsgáltuk a gyakori stresszfaktorokat, és feltártuk, milyen mértékben vannak stressznek kitéve a pedagógusok

 

Fotó: David Marcu / Unsplash

 

Nem hivatalos konklúzió: a tanárok hősök. A rendezvényen elmondjuk, miért! Megmutatjuk, hogy a kutatási adatok alapján honnan tudnak energiát meríteni, mennyire jól működnek csapatként, és mekkora megtartó ereje van ennek.  

Szembesítjük a tényeket a hiedelmekkel!  

Kitérünk arra, hogy milyen feszültségtényezőkről számolnak be az Ukrajnából menekült gyerekek és hogyan tudunk nekik segíteni a stresszkezelésben.  Beszélgetünk arról, hogy mit jelent a gyakorlatban egymás elfogadása, a különböző helyzetű gyerekek igényeire való odafigyelés, az együttműködés erősítése az osztályban vagy iskolai szinten. Jó gyakorlatok segítségével pedig azt is megmutatjuk, hogy mit lehet tenni iskolai szinten a nyugodtabb légkörért.  

Előadások, kerekasztalbeszélgetések és interaktív programelemek várják a résztvevőket! 

A rendezvény minden érdeklődő számára nyitott. Olyan szülők és tanárok jelentkezését várjuk, akik 

  • nyitottak az együttműködésre a gyerekek érdekében; 
  • készek arra, hogy nyugodt felnőttként biztosítsák a gyerekek nyugalmát; 
  • tudják, hogy mindig lehet tanulni egymástól! 

„Elfogadó szeretetre mindig marad energia!”  

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Az esemény linkjét a regisztrált résztvevőknek küldjük el a rendezvény előtt néhány nappal. 

Jelentkezz most 

PROGRAM:

16:00- 16:05    Megnyitó 

 ​16:05-16:30    Nyugi a suliban?   
        dr. Bikfalvi Réka, egészségfejlesztő szakpszichológus, a Lélekkel az Egészségért  Alapítvány (Sulinyugi) vezetője   ​ 

Hogyan jelenik meg és hogyan kezelhető a stressz az iskolákban: melyek a leggyakoribb kockázatok és védőfaktorok? Áttekintés a Nyugis Együttműködések projektben elért több mint 550 pedagógus tapasztalatai alapján. 

16:30 – 16:55    Miért hősök a tanárok ma?   
        Bús Borbála, tanári tréner és coach  ​ 

Szuperhős tanárok, avagy milyen a tanárok egy napja? Hogyan lehet a stresszel való megküzdésben tréningeszközökkel támogatást nyújtani számukra?   ​ 

16:55– 17:20    Nyugis gyerekek?  
        Szigeti Réka, egészségfejlesztő szakpszichológus, a Sulinyugi szakmai vezetője ​ 

Mitől és mennyire stresszelnek a gyerekek az iskolában? Hogyan élik meg a helyzetüket nap mint nap az Ukrajnából menekült gyerekek? Mit tehetünk értük, mit tehetünk a közösségért? Helyzetkép a közel 600 gyerek részvételével zajló Sulinyugi foglalkozások alapján. 

17:20 – 17:45    Gyerek körkép  
        Gál-Kovács Nóra, az UNICEF Magyarország gyerekjogi munkatársa, gyógypedagógus, interkulturális szakértő - Beszélgetőtársa: Szigeti Réka   ​ 

Hogy érzik magukat a gyerekek a bőrükben? Ki az, aki más, és mihez képest? Mit jelent az integráció a gyakorlatban? Milyen gyakorlati eszközök állnak rendelkezésre? 

17:45 – 18:10    Inklúziós elméletek és gyakorlok az iskolákban 
        dr. Juhász Ágnes, pszichológus, egyetemi adjunktus     ​ 

Mit jelent az inklúzió, a befogadás az iskolákban? Milyen jó megoldások vannak arra, hogy áthidaljuk az együttműködési nehézségeket?​ 

18:10 – 18:30    Kerekasztal 
        Mit viszünk magunkkal a hallottak alapján?  

 

Jelentkezz most 

 

A rendezvény a Nyugis Együttműködések projekt része, ami az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájával partnerségben valósul meg.