sulinyugi 2021

Manóstressz – 1 - 4. osztályig
Gyerekideg – 5 - 8. osztályig
Kamaszfeszkó – 9 - 12. osztályig

A szülők és a gyerekek hasonlóan élhetik meg azt, hogy a hosszú nyár után nem könnyű visszatérni az iskolába vagy a munkába. Hogyan hangolódjunk rá mégis, és hogyan segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy örömmel és motiváltan kezdjék el a tanévet? Tippjeink leendő elsősöknek és nagyobb gyerekeknek.

tanevkezdes unsplash

Első nap a suliban

Augusztus végén azok a gyerekek, akik most lesznek elsősök, általában már nagy izgalommal várják az iskolát. Az újdonság öröme mellett persze egy kis szorongás is ott bujkál, ennek oldására hoztunk néhány tanácsot.

Beszélgessünk a gyerekünkkel arról, hogy milyen izgalmas új dolgok várnak rá az iskolában. Megtanul például olvasni és sokat fognak játszani az új barátaival!

Vonjuk be az előkészületekbe! Vegyük meg együtt az iskolába szükséges tanszereket, és engedjük, hadd válassza ki ő a füzeteket, az iskolatáskát vagy a ceruzákat.

Sétáljunk el néha együtt az iskola felé, ismerje meg a környéket, lássa legalább kívülről az épületet, hogy a tanévkezdéskor már ne legyen teljesen új és idegen. (Van, ahol szoktak ismerkedős napot tartani a leendő kis elsősöknek, de ez a járványhelyzet miatt most sok helyen elmaradt).

Az első nap a suliban nagy dolog. Ünnepeljük meg együtt valami aprósággal, például egy közös fagyizással, amit aztán akár családi rituálévá tehetünk és minden évben megismételhetünk.

Újra az iskolában

A nyár vége egyszerre szomorkás és izgalmas időszak. Sokszor felnőttként is nehezen éljük meg, hogy el kell engedni a szép nyári napokat. Az iskolakezdéssel újra rendszer lesz az életünkben, ugyanakkor plusz kötelezettséget is jelent számunkra: oda kell figyelni arra, hogy időben felkel-e reggel a gyerekünk, be van-e pakolva a tesicucc, megírta-e a leckét. Először tehát a saját vegyes érzéseinket kell rendbetenni.

Felnőttként mi sem feltétlenül szeretünk a lazább nyári napok után visszazökkenni a munkába, és pont így van ezzel a gyerekünk is. Amikor egy jó dolog véget ér, akkor veszteségérzésünk lehet, aminek adjunk időt és helyet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy beleragadunk a szomorkodásba (már csak azért sem, mert nem egy nagy traumáról van szó). Az elfogadás után tudjuk magunkat pozitívra hangolni, akár tudatosan is. Gondoljuk végig, miért lesz jó ez a változás, minek fogunk örülni.

Ez működik a gyerekeknél is. Beszélgessünk arról, hogy mi az, amit már vár a suliban: a barátok, a játék a szünetben, a kedvenc tantárgya? Milyen új dolog lesz idén, ami izgalommal tölti el? Programozást fognak tanulni? Már kosárlabdaedzésre is járhat? A nagyobbakkal érdemes arról is beszélni, hogy milyen célkitűzéseik vannak az évre, mit szeretnének elérni, milyen személyes motiváció hajtja őket.

Az új tanév kezdetét összeköthetjük egy családi rituáléval. Ez lehet egy kirándulás, közös dinnyeevés vagy bármi, amit a családunk szeret csinálni.

Az iskolára való készülődésbe mindenképpen vonjuk be a gyerekünket, kapjon az életkorának megfelelő feladatokat, hiszen az iskolai ügyek intézése egyre inkább az ő dolga lesz. Ha tehetjük, vásároljunk be együtt, hiszen birtokolni mindenki szeret, és motiváló, ha ő maga választhatja ki azokat az eszközöket, amiket használni fog. Mekkora öröm például egy gyönyörű füzetbe írni!

Ha a gyerekünk kifejezetten utálja az iskolát, ott általában más is van a háttérben. Ez lehet például a megfeleléstől való félelem vagy akár a túl sok szociális inger, hiszen nem minden gyereknek komfortos nagy társaságban lenni. A teljesítménykényszer is átfordulhat túlzott szorongásba. Ha ilyet tapasztalunk, érdemes rákérdezni arra, hogy pontosan mitől is fél, mi miatt aggódik. Fontos, hogy kifejezzük a bátorításunkat: bízunk benne, meg fogja tudni oldani.

Fotó: Unsplash.com

Partnereink