sulinyugi 2021

Manóstressz – 1 - 4. osztályig
Gyerekideg – 5 - 8. osztályig
Kamaszfeszkó – 9 - 12. osztályig

Kisdiákok, nagydiákok, érettségi előtt állók; igazgató, szülők, kollégák, tanári szoba, tanterv, órarend, házi feladat, dolgozat, felelet; jelenléti és online oktatás, meetingek, értékelések; fegyelem, koncentráció, figyelem, kreativitás, aktivitás, időbeosztás...

Tanárként, tanítóként ezen fogalmak legtöbbje napi szinten megjelenhet, és fontos szerepet játszhat az életedben. Hogyan tudod kezelni mindezt, hol az a pont, amitől „túl sok”, mennyire stresszes a tanári pálya? Manapság a pedagógusokon különösen nagy a nyomás, melyre a pandémia még rátesz egy lapáttal...

stressz es pedagogusok 

A sok feladat jócskán megterheli a tanárokat, ám motivált tanárról és diákokról árulkodik, ha az órán ennyi kezet látunk a levegőben – már amikor megengedett a személyes jelenlét az osztályban. (forrás: Microsoft Office stockképek)

A munkahelyi stressz minden dolgozó embert érint valamilyen mértékben, ám foglalkozása válogatja, kire mekkora nyomás helyeződik. Számos kutatás igazolja, hogy a munkahelyi stressz fokozott mértékű mind az általános és középiskolai, mind az egyetemi tanárok esetében (Abel & Sewell, 1999; Blix és mtsai, 1994). Munkájuk ugyanis közvetlenül kihat a felügyeletük alatt álló személyek, gyermekek szellemi, lelki és testi jóllétére, fejlődésére. A tanár-diák kapcsolatok minősége legalább akkora szerepet játszik egy tanár kompetenciájában, mint szakmai felkészültsége, tudása, sőt: az általános iskolai oktatók esetében például az osztályterem légköre – értendő ez alatt főként a gyermekek magatartása, hogy a tanár mennyire tud fegyelmet tartani – a legfontosabb előrejelzője a pedagógusok kiégésének (Byrne, 1994). Minél rosszabb a légkör, annál esélyesebb, hogy a pedagógus is negatív érzéseket fog táplálni a diákok, és egyáltalán a munkája iránt, és így óhatatlanul elindul a kiégés felé vezető úton. A kiégés következményei pedig a munkával való elégedetlenség, a tanulók és tanítók közötti elégtelen kapcsolat (rapport), a gyerekek csökkent motivációja a tanulásra, és a tanárnak az oktatásban való csekély hatékonysága (Kyriacou & Sutcliffe, 1978).

A Covid-19 idején különösen nagy hangsúlyt kap a kiégés, ami nem csak egészségügyi dolgozókat érint (bár érthető módon leginkább rájuk vonatkoztatva vizsgálják a koronavírus okozta kiégést, lásd pl. Launer, 2020). Egyéb foglalkozásúak esetében a munkahelyi stresszen kívül az egészséggel kapcsolatos szorongás, a karantén okozta bezártságérzet tehet minket extrém módon fásulttá. A pandémia és a munka stresszfaktorai a tanárok esetében gyakran egybeesnek – igyekezniük kell, hogy a távolléti oktatásban, az online kapcsolattartás, óravezetés nehézségeit kiszűrve hasonló hatékonysággal tudjanak operálni, mint az iskolában, személyesen.

 stressz es pedagogusok2

Saját egészségünk iránti aggodalmunk mellett szeretteinket is féltjük a pandémia idején – sok országban vezették be az online oktatást a gyerekek és tanárok védelmében (forrás: Microsoft Office stockképek)

Nem szükségszerű azonban, hogy a kiégés útján haladjunk, de ha már rá is tértünk, meg tudunk állni és vissza tudunk fordulni. Fontos, hogy felmérjük helyzetünket. Ehhez tudunk kell, hogy a kiégéshez mint patológiás jelenséghez (burnout syndrome) vezető „út” három fő szakaszból áll: stressz, ellenállás és kimerülés (Bulatevych, 2017; Byrne [1994] alapján).

- A stressz/feszültség fázisában, mely az „első lépcsőnek” tekinthető, a pedagógusok általában negatívan élik meg munkahelyi körülményeiket, elégedetlenek önmagukkal (úgy érzik, rossz pályát választottak, vagy egyes feladatokat képtelenek megoldani); úgy érezhetik, csapdába estek, depressziót vagy szorongást élhetnek át.

- Az ellenállás fázisában az érzelmi és morális zavartságot, az érzelmi kommunikáció beszűkülését (nem csak a kollégák, hanem már a családtagok felé is), az érzelmileg megterhelő munkahelyi feladatok elkerülését figyelhetjük meg.

- A végső, kimerülés jellemezte fázisban az önmagunktól való eltávolodást (deperszonalizáció), teljes érzelmi elszigetelődést, az érzelmek megélésének hiányát, pszichoszomatikus betegségeket tapasztalunk.

Bulatevych, az idézett kutató azt találta, hogy a lengyel tanárok mintegy 38%-a már a „kimerülés” fázisban van, tehát „kiégett”, nagy részük pedig az „ellenállási” fázisban (több mint 50%), tehát „jó” úton a kiégés felé. A magyar pedagógusoknak pedig 86%-a érintett valamelyik szakaszban (Szigeti).

Láthatjuk tehát, hogy sajnos egy nagyon is valós veszélyről van szó. Nagyon fontos a kiégés megelőzésében és kezelésében, hogy kellő mértékben foglalkozzunk magunkkal! Ha felmértük, hogyan is állunk, elindultunk-e már a „lejtőn”; kezdjünk el gondolkodni, átpriorizálni az életünk feladatait – pedagógusként ugyanis különösen fontos, hogy lelkileg rendben legyünk, hogy testi egészségünket is megőrizzük, és jól tudjuk végezni a munkánkat. Bármelyik fázisban melegen ajánlott az iskola vezetőségének segítségét kérni! Az intézmény, a munkahely egyik fontos elvi feladata a tanárok stressz-szintjére való odafigyelés (Abel & Sewell, 1999). Amennyiben ez a gyakorlatban nem elérhető vagy a támogatás nem kielégítő; a trénerekhez, szakpszichológusokhoz fordulás is egy lehetőség!

Vegyük sorra, hogy a kiégés folyamatának egyes szakaszaiban hogyan tudunk magunkon segíteni:

- A stressz/feszültség fázisban fontos, hogy odafigyeljünk saját igényeinkre, érzelmeinkre. Vigyázzunk, hogy ne terheljük túl magunkat, próbáljuk meg megtalálni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt! Fontos a kikapcsolódás, az én-idő, illetve a családdal, barátokkal töltött idő. A rezilienciánk (egyszerűbben: rugalmasságunk) fejlesztésének szolgálatában bármilyen tevékenység megfelel, ami ki tud minket kapcsolni – akár egy jó könyv, egy csendes, magányos tevékenység, sport vagy társas szórakozás –, mindjárt másképp láthatjuk a helyzetünket egy kis feltöltődés után. Nagyon valószínű, hogy nem váltunk egyszer csak rossz, alkalmatlan pedagógusokká, hanem inkább az önszemléletünk, a körülményeinkhez való hozzáállásunk csúszott kissé negatív irányba… Vissza kell nyernünk önbizalmunkat és határozottságunkat, hogy a gyerekeket kellő módon tudjuk fegyelmezni, érdeklődésüket fenntartsuk, és hatékonyan tudjunk órát tartani.

- Az ellenállás szakaszában a személyközi konfliktusok megoldása, mások bevonása elengedhetetlen. Itt már keményebb dióról van szó: már a környezetünkből is kaphatunk olyan visszajelzést, hogy észrevették rajtunk: bezárkóztunk, értékrendünk megváltozott, elveinket esetleg sutba dobjuk az érzelmileg terhelő helyzetek elkerüléséért, munkahelyi teljesítményünk már mérhetően romlott. Nagyon fontos a kollégákkal, családtagokkal való kommunikáció - tudassuk velük, hogy nem vagyunk jól, merjünk támaszt keresni, próbáljunk együttműködni környezetünkkel. Legtöbb esetben a szakemberhez való fordulás nagyon hasznos.

- A végső kimerülés szakaszában sincs minden remény veszve, azonban ekkor már komolyabb szaksegítség igénybevétele lehet szükséges, hogy a deperszonalizált, depressziós állapotból „visszatérjünk”: mivel gyakoriak a szomatikus panaszok, és ezek, a lelkiállapotunkkal együtt valószínűleg hosszabb folyamat eredményei, orvosi segítségre, kivizsgálásra is szükségünk lehet. A pszichoterápia szinte kötelező – és nagyon sokat segít. Lehetséges, hogy egy nagyobb volumenű életmód- vagy akár munkahelyváltásra is szükségünk lesz, mert adott helyzetünkben nem tudunk kikecmeregni a kiégésből. Ebben is segítenek a szakemberek. Bárhogy is alakul, mindig tartsuk észben, hogy elindulva a változás útján, nincs semmi szégyellnivalónk. Sőt!    

Merjünk segítséget kérni, higgyünk a változtatás, a szemléletek átkeretezésének erejében!

James Thain, második világháborús pilóta szavaival élve:  „A lehetetlent a lehetségestől pusztán az különbözteti meg, hogy mekkora elszántság munkál az emberben.”

 

Bognár Boglárka terepgyakorlatos hallgató írása

 

Felhasznált irodalom:

Abel, M. H., & Sewell, J. (1999). Stress and burnout in rural and urban secondary school teachers. The Journal of Educational Research, 92(5), 287–293.;
Blix A. G. et al. (1994): Occupational stress among university teachers. Educational Research. Volume 36, Issue 2, Pages 157-169
Bulatevych, N. (2017): Teacher’s burnout syndrome: the phenomenology of the process. Pol J Public Health; 127(2): 62-66
Byrnc, B. M. (1994). Burnout: Testing for the validity, replication, and invariance of causal structure across elementary, intermediate, and secondary teachers. American Educational Research Journal. 31, 645-673.
Kyriacou, C., & Sutcliffe, J. (1978). Teacher stress: Prevalence, sources, and symptoms. British Journal of Educational Psvchology, 48, 159-167
Launer, J. (2020): Burnout in the age of COVID-19. Postgraduate Medical Journal; 96: 367-368.
Szigeti R. (2021): Munkahelyi egészségfejlesztés - Sulinyugi. Powerpoint bemutató. Lélekkel az Egészségért Alapítvány

Partnereink